Néha előfordul, hogy egy-egy történet első képkockája – igen, képkockája – zenehallgatás közben ugrik be, és abból indítom el az egészet.
A most itt olvasható történetem szintén így keletkezett. Páran azok közül, akik figyelemmel kísérik alkotásaimat, azt javasolták, küldjem el magazinoknak, online oldalaknak, azonban én nem tartom azért annyira jónak. Annyiból viszont kedvelem ezt a történetet, mivel bennem egyszerre van jelen a zene hangulata a történet cselekményeivel, és azzal a világgal, amiben elhelyeztem ezt a kis sztorit.
Elég is a szócséplésből, mert a végén még ez a felvezetés hosszabb lesz, mint maga a történet. 😂
Még tíz perc az ébresztőig, állapította meg, és a másik oldalára fordult. Talán még sikerül abban a kevés időben elhessegetni az ébredéssel járó szükségszerűségeket, minél tovább a meleg takaró alatt maradni. Azonban a gondolatai teljesen másként vélekedtek erről, máris azon kezdett el töprengeni, milyen feladatok várnak ma rá műszak kezdésig.*
Végül az a röpke idő eltelt, a rádiós ébresztő bekapcsolt.
„Jó reggelt, Kedves Hallgatóink! Ez itt a VT FM 89, híreink következnek.
A Városi Tanács napokban hozott rendelete, miszerint hétfőtől semmilyen hajfestéket nem lehet forgalmazni, nagyobb félzúdulást váltott ki a polgárokból. A jogvédő szervezetek nem tartják megalapozottnak a rendelkezés indoklását, miszerint a hajfesték olyan kémiai anyagokat tartalmaz, amelyek komolyabb egészségkárosodáshoz vezethetnek, extrém esetekben hormonzavart okozhatnak a használók körében, amivel súlyosan terhelik az egészségügyi ellátásra fordítható keretet. Szerintük…” – itt kapcsolta ki. Megállapította, csak elérkezett ez a nap is. Csütörtök van és reggel 4 óra 30 perc. Ráadásul az új beosztásában fog dolgozni. Ahhoz azonban előbb fel kell ébredni.
– Kávét! – szólt bele a levegőbe. Már-már minden reggeli rituáléjává vált, hogy kávét kér a semmitől. Talán egyszer csoda történik, vagy idővel képesek lesznek azok a nagy koponyák a tech cégeknél egy ilyen kütyüt megalkotni.
Erre még várnia kell. A kávéért pedig meg kell tennie pár lépést, mivel a motel szobái hűtőn és tévén kívül nem voltak más elektronikai eszközzel felszerelve. Sajátot meg nem vihetett be.
Étel rendeléshez még korai az időpont. Kénytelen kimenni a motel recepcióján lévő kávégéphez, különben képtelen a mai tizenkét órás műszakot is lenyomni. Az életmód rendszerüzenetek naponta többször próbálják rávenni, hogy a jelenlegi étel- és italfogyasztása mellett inkább végezzen rendszeresen valamilyen testmozgást, amelyekhez még ki sem kell mozdulnia otthonról, pusztán elég, ha jelentkezik valamelyik online kurzusra. Az sem gond, amennyiben lemaradt valamelyikről, mivel az előadásokról felvétel készült, így bármikor visszanézhette.
Kicsit unta már, hogy a központi rendszer minden vásárlását kielemezte, és az étrendje alapján analizálta a lehetséges egészségügyi hatásokat.
Ilyenkor még senki nem mászkált odakint, jobb ha még most megy ki az automatához kávéért, ami nélkül képtelen nekikezdeni a napnak. Kimondottan örült, hogy a munkáját otthonról végezheti, és nem videó-call centeres, mert akkor az ügyfelek láthatnák. És az most egyáltalán nem lenne jó. Így, lenőtt hajjal.
Ránézett a fitness karkötőjére. Odakint kellemes hőmérséklet uralkodott, így elegendőnek tartotta a hálóköntösét felvenni.
Langyos szellő fogadta, összefogta maga előtt a köntöst. Lábát nem emelte magasra, ahhoz még túl korán volt, hogy ilyen erőfeszítéseket tegyen. A parkolóban a megszokott autók álltak, a recepción egyedül az éjszakai lámpa világított, ahogyan az oda vezető külső folyosón.
Végre elért a géphez, elhúzta előtte a fitnesz karkötőt. A kávéfőző kijelzőjén megjelent az „üzemkész” felirat. Megnyomta a tejeskávé és a plusz cukor gombokat. Természetesen a rendszer nem hagyta ki a figyelmeztetést a túlzott kávé- és cukorfogyasztás egészségkárosító hatásairól, egy „Megértettem” felirat megérintése után a gép felzümmögött, majd elkezdte darálni a kávét.
Nem vette észre a parkolóba érkező taxit, amiből a 3C-ben lakó éjszakai pillangó szállt ki. Miután lefőtt a kávé, kivette a poharat és elindult a szobája felé. Egymás mellé értek. Ment még pár lépést, amikor…
– Hé, figyelj kicsit! – szólt hozzá a pillangó.
Megfordult. Felnézett a másik arcára, amin az olcsó szemfesték és a rúzs teljesen elkenődött. A pillangó elkerekedett szemekkel nézett rá.
– Valaki! Segítség! – mutatott felé. – Itt van egy! Hívják a bírókat! A bírókat hívja valaki! Itt van egy – üvöltötte és toporzékolt egyfolytában.
Rájött, mit vett észre rajta, mi buktatta le. A kávét kiejtette kezéből, futni kezdett.
A szökevény átugrott az utat szegélyező korlát felett a mögötte lévő sűrű erdőbe. Jack egyszerre káromkodott és köpött egyet. A szüntelenül szakadó eső magával ragadta a bőséges nyálat, apró csermelyek tucatjaival együtt elveszett az erdő lankáin. Az autók fényszóróinak fényei elakadtak az út menti bokrok sűrű lombozatában.
Közel a határ, de a menekülőt el kell kapni. Beosztottaival odalépett az út széléhez és a hangok alapján célzás nélkül lőttek. Fegyvereik fénylő sugárlövedékei nappali világosságba vonták az erdőt, de a rohanó alakot egyetlen lövedék sem találta el. A fák törzseibe csapódó energiagolyók ökölnyi részen szilánkokat robbantottak ki a növényekből. Intett a többieknek. Pillanatnyi habozás után átlendültek a korláton, hogy utána a sűrű aljnövényzetben botladozva fussanak a prédájuk után.
Mert az volt, préda.
Öreg Jack, vagy inkább Szakállas Jack, ahogyan a csoportban hívták a veterán Rendőrbírót, rendületlenül követte a célt. Hatvan évesen még mindig a Rendőrbírók különleges alakulatát vezette. Arcán sűrű, bozontos, de gondosan nyírt szakállal, a rá jellemző örök komor tekintettel irányította csapatát. Mindig is különcnek számított, ez a különcség segítette pályafutása során. Izmai ruganyosan mozogtak, bírták az iramot. Minden mozdulatnál acélosan feszültek meg majd ernyedtek el, és ez így ment folyamatosan. Nem lihegett, ahogyan a többiek, légzése végig egyenletes maradt. Három beosztottja többször is megcsúszott az eső áztatta avaron. De abban a pillanatban, amikor megállt és Jack elkiáltotta magát,…
– A Városi Tanács nevében felszólítom, hogy álljon meg, hogy az ítéletet végrehajthassuk!
… a fegyverek célzásra emelkedtek és újabb sorozat lövedék szakította fel az esős éjszaka függönyét. Látták a bukdácsoló szökevényt ahogyan az ágak kuszaságában vergődve haladt előre. Újabb össztüzet zúdítottak rá. Az eredmény az eddigiekhez hasonlatos. Üldözték hát tovább.
Egy kis tisztásra értek, a préda egy bokor alatt lihegett. Óvatosan közelítették meg. Hosszú, ódivatú ballonra hasonlító páncélkabátjukról patakokban folyt le az eső. Jack előre lépett, pisztolyát lövésre emelte.
– A Városi Tanács törvényének értelmében…
A tisztást egy közelben becsapódott villám világította meg. A préda előtt négy, állig felfegyverzett, fekete hajú, fekete ruhába öltözött Rendőrbíró állt fegyverrel a kezükben. A körszakállas vezetőjük hangosan mondott valamit. Erre következtetett a száj darabos mozgásából. Az egyik lövedék közel robbant fel a füléhez és azóta csak hangos zúgást hallott. A nő megrezzent, ahogy kibicsaklott bokájába belenyilallt a fájdalom.
– … minden szőke embert azonnali hatállyal likvidálni kell.
Megértette, mit mondott a szakállas férfi, ezért menekült. A szülei gyerekkorától kezdve elrejtették az igazi hajszínét. Barnára festették, azt volt a legkönnyebb. Egészen huszonhárom éves koráig nem volt semmi gond. A szülei halálát követően egyedül maradt. Tizennyolc évesen, két év ott tartózkodás és rettegés után szabadult a nevelőintézetből. Azt hitte, ha ezt túlélte, már semmi probléma nem lehet. A baj egy héttel ezelőtt kezdődött. A Városi Tanács egyik pillanatról a másikra megtiltotta bármilyen hajfesték forgalmazását. A haja gyorsan nőtt, így vették észre az igazi hajszínét.
Épp a reggeli kávéjáért ment a motel automatájához. Gondosan ügyelt rá, hogy akkor keresse fel az italautomatát, amikor a portás és minden más lakó még alszik. De ezen a szerencsétlen hajnalon az egyik örömlány későn ért haza a munkából és észrevette. Ujjal mutogatott rá és visítozott. A Rendőrbírók öt perccel utána már üldözték.
Jack szemébe belefolyt a víz, haja zavaróan tapadt arcára. Felesleges mozdulatok nélkül nézett maga elé. A retinájára vetített célkeresztben látta a szökevény arcát. Meghúzta a ravaszt.
A szakállas fej hangos dörrenést követően cafatokra robbant, a célt tévesztett fegyverből kilőtt golyó a nő mellett csapódott a földbe. A három beosztott ijedten nézett vezetőjük fejetlenül összecsukló testére. A következő pillanatban minden irányból rongyos vagy meztelen szőke emberek ugrottak rájuk. Fa husángokkal, késekkel, kövekkel és puszta kézzel estek nekik.
A nő Rendőbíró mozdult először. Puskájából két lövést tudott leadni. Egy talált, a második eltűnt az éjszakában a kezét eltaláló súlyos kő miatt. Két férfi társa dermedten állt és némán tűrték, ahogyan a kezek rájuk emelik fegyvereiket és lesújtanak rájuk.
A halál kínokkal teli lassú percek alatt érte el őket, fájdalomüvöltésük elnyomta a dörgő ég hangját.
A szőke nő remegő testtel nézte végig a vérfürdőt. A küzdelem lecsendesedésével az erdei harcosok közül az egyik eléje lépett. Igazi óriásként magasodott a többiek fölé. Fatörzs vastagságú keze egyikében Jack pisztolya, a másikban méretes buzogány, övébe dugva egy régi rövid csövű puska. A dagadó izmokat egész testén húscafatok borították. Foghíjas, véres vigyorával leguggolt elé. Ismeretlen nyelven vartyogott valamit. A szőke nő a zúgó füle miatt még mindig nem hallott rendesen. Az óriás választ sem várt, felkapta a vállára és kényelmes tempóban futni kezdett vele.
*vannak olyan írástechnikai oldalak, amelyek szerint nem szabad ébredéssel kezdeni egy történetet. És van a Stílus és Technika, ami szerint mindegy, hogy kezded, ha jól fejezed be, és nem mellékesen a köztes rész is jó.