Budapest, valamikor a XXI. században.
   – Jó napot kívánok! Azt a sürgönyt kaptam, hogy a szerkesztő úr mihamarabb látni akar a kéziratom miatt.
   – Örülök, hogy ilyen hamar ide fáradt. Kovács szerkesztő vagyok. Kérem, üljön le! Melyik kézirattal kapcsolatban is jött?
   – Ez lenne az. A levél tárgy rovatában ott a címe.
   – Aha. Most már tudom. Az a helyzet, hogy nem kiadható. Maga szépen ír, a nyelvtana tökéletes, de a technikai rész és a történet eredetisége … Hát az hagy kívánni valót maga után. A kiadóknak nincs ideje ilyen munkákat kiadható formába rendezni. Bejelöltem azokat a részeket, amelyeket ki kell venni, vagy át kell írni.”

A történet a Regénytár oldalán olvasható