Megjelenés | Tolkien (tor)túra

Megjelenés | Tolkien (tor)túra

Budapest, valamikor a XXI. században.
   – Jó napot kívánok! Azt a sürgönyt kaptam, hogy a szerkesztő úr mihamarabb látni akar a kéziratom miatt.
   – Örülök, hogy ilyen hamar ide fáradt. Kovács szerkesztő vagyok. Kérem, üljön le! Melyik kézirattal kapcsolatban is jött?
   – Ez lenne az. A levél tárgy rovatában ott a címe.
   – Aha. Most már tudom. Az a helyzet, hogy nem kiadható. Maga szépen ír, a nyelvtana tökéletes, de a technikai rész és a történet eredetisége … Hát az hagy kívánni valót maga után. A kiadóknak nincs ideje ilyen munkákat kiadható formába rendezni. Bejelöltem azokat a részeket, amelyeket ki kell venni, vagy át kell írni.”

A történet a Regénytár oldalán olvasható

Megjelenés | Almás pite

Megjelenés | Almás pite

Horgas volt. Ezt mondta nekem a boszorkány, hogy mindenről Horgas tehet. A kénköves pokol-ba a banyájával, Horgas a legjobb barátom, ő biztosan nem tehette.
   Tudja ő jól, hogy nekem mennyire fontos. Ezért nem tudom elfogadni a vén vajákos károgását. Szerintem csak a csupor méz és a vaj kellett neki. Az ördög vigye a némbert, amiért ilyet átallott mondani. Az én Horgas barátomra. Hogy nem sül ki a szeme az ilyennek.
   Na, de adok én majd neki. Lesz még itt az anyja úristene is! Lesz biza!
   Hát csak várja meg a tél derekát, amikor házról-házra jár meleg ételért. Akkor majd adok neki.”

A történet a Regénytár oldalán olvasható

Megjelenés | Kinyílik egy másik

Megjelenés | Kinyílik egy másik

Amikor bezáródik mögötted egy ajtó, kinyílik egy másik – mondták volt.
   Azonban ez az átkozott ajtó előttem zárva van. Zárva! Érted?
   A kilincset hiába nyomom le, rángatom ezt a nyamvadt rozsdálló téglalapot, nem mozdul ez egy nyamvadt millimétert sem.
   Visszafordulok hát a másik ajtóhoz, ráfogok a kilincsre, lenyomom. Semmi. Mi van?!
   Legalább hadd forduljak vissza, ha már előre nem mehetek.
   Megjelenik egy újabb ajtó. Nem kilincs, gomb van rajta.
   Elforgatom. Ez se nyílik. Azért tolom, húzom, a gombot közben forgatom. Mind a két irányba.
   Semmi.”

A történet a Regénytár oldalán olvasható

Megjelenés | Tárca

Megjelenés | Tárca

Lassan címeres, vagyis mondani akarom, nagy plecsnis szerzővé avanzsálódok a Regénytár oldalán, mivel sikerült egy újabb olyan történetet beküldenem, ami megkapta a pöcsétet. A sok pöcséttől a végén még úgy fogom magam érezni, mint Bohumil Hrabal műve alapján készült filmben (Szigorúan ellenőrzött vonatok) a kisasszony, akinek a feneke pompázott a számos lenyomattól. 😁
Rövid történet, amolyan Hacsek és Sajósan.
 
Megjelenés | Éjszakai felvétel – misztikus fantasy

Megjelenés | Éjszakai felvétel – misztikus fantasy

​  – Sikerült megszerezned a címet?
   – Igen, Zsolt. De biztosan jól meggondoltad?
   – Viccelsz? Életem sztorija lesz.
   Az arcát kapucnija mögé rejtő fiú átadta a cetlit az előtte álló kövérkés, bőrdzsekis férfinak, aki kíváncsian hajtotta szét a papírt. Kerek arcán féloldalas mosoly jelezte, hogy elégedett az eredménnyel.
   Belső zsebéből egy borítékot vett elő, átnyújtotta az izgatott fiúnak. A cingár nem vesződött a pénz megszámolásával. Felpattant a kerékpárjára, és gyorsan elhajtott a játszótérről.
   Zsolt örömteli hangulatban szállt be a fekete Lexus Crossoverbe. A hybrid autó zajtalanul indult el.”

A történet az Irodalmi Jelen oldalán olvasható