Most akkor károsak vagy hasznosak az elektronikai kütyük? | Mirage magazin

Most akkor károsak vagy hasznosak az elektronikai kütyük? | Mirage magazin

Nagyon csábító feketén-fehéren dönteni ebben a kérdésben, ám ha alaposabban elgondolkozunk a témán, bizony itt is érvényes az, hogy tartsuk egyensúlyban a dolgainkat.

A szülők egy része kategorikusan tiltja a gyereket a tévétől, számítógéptől, okostelefontól, tablettől. Úgy gondolja, ezeknek az eszközöknek a használata kifejezetten káros. A szülők másik része mindenféle kontroll nélkül engedi használni őket. A helyes út valahol a kettő között van.

Jó ideje folyamatos vitatéma, hogy végül akkor most árt a gyermeknek a “képernyő”, avagy sem. Hallottunk már vérre menő diskurzust e témában a játszón, a suli előtt az udvaron, de még kebelbarátnők közt is egy kávézóban. Jó lenne egyszer az arany középutat is megismerni – sóhajtunk ilyenkor fel… és most itt az alkalom, olvassátok el a témában Wágner Szilárd meseterapeuta cikkét.

Tévhitek az írókról

Tévhitek az írókról

„Légy önmagad, mindenki más már foglalt.”

Oscar Wilde

1. Az író mindig késztetést érez az írásra.

Nem. Egy író akkor ír, amikor akar. Sem előbb, sem később.
Még akkor sem, ha nagyon bizsereg neki.
Azért belegondoltál már abba, ha mindig akkor írnának, amikor késztetést éreznek rá, akkor milyen lenne pl. a WC-n ülve hasmars közben? Vagy mondjuk az esküvői igen közben elfutni, mert ezt most le KELL!!! írnod?

2. Az író bármikor és bárhol képes írni.

Nem. Egy író akkor tud írni, ha van ideje rá.
Ha nincs, nem fog írni. A fejében lévő haveroknak totál mindegy, hol randalíroznak. Hogy az éppen egy word doksiban vagy az író fejében van, teljesen mindegy. Sőt! Az író fejében olyan terepekre is mehetnek, ahová amúgy nem. Így nekik az a legideálisabb, ha maradnak, ahol vannak. Az író fejében.
A bárhol sem mindegy.
Az 1-es pontban már írtam két érdekes helyszínt, lenne még több is. Pl. nászéjszaka. Szerintem totál bukás lenne kiszállni menet közben, hogy bocs, de ezt most le kell írnom. A lényeg, olyan hely legyen, ahol az írásra tud figyelni. Van akinek ez egy kripta csöndességű hely, másnak egy sarokban a közeli mekiben.

3. Egy író mindenáron meg akarja mutatni a történeteit.

Hát nem. Minek?
Egy igazi író nem neked ír, hanem magának. Egyszerűen élvezi, ahogy átélheti a történetét és ezt utána még viszonylag sokszor megteheti.
/De ha igazán jó író, akkor idővel tovább lép és nem ragad le egy történetnél./
Az, hogy az olvasónak tetszik, már csak grátisz.

Mi következik a fent leírtakból?

Egy író ugyanolyan ember, mint bárki más. Annyi különbséggel, ő nagyon jó történeteket ír addig, amíg te gyufaszálból Eiffel-tornyot építesz. Vagy éppen lefutod életed legjobb maratonját, szintet lépsz az épp aktuális MMO-ban, csodás gyöngyékszereket készítesz, gazdit találtál egy kutyának, újabb Pokémont fogtál be sikeresen, több tucatnyian lájkolták a cosplay-es ruhádat, és még sorolhatnám.
Így ennyi! 🙂

Mesterséges-e az intelligencia? | SCI-FI.HU

Mesterséges-e az intelligencia? | SCI-FI.HU

A cikk a scifi.hu oldalán jelent meg 2018.01.29-én

Az egyik az a képesség, hogy valaki tud-e problémákat elemezni és megoldani. A második az, amit ők úgy neveznek: “emergent leadership”. Ennek lényege, hogy a jelentkező személy mennyire tud csapatot vezetni, ugyanakkor az illető képes-e visszalépni és másoknak átadni a vezetést. Míg a harmadik az úgynevezett “Googleness”. Ez azt takarja, hogy valaki tud-e felelősséget vállalni és előre lendíteni ügyeket, akár azzal együtt is, hogy közben javít a világon.

Ez elhangozhatott volna valamely AI (Artificial Intelligence – Mesterséges Intelligencia) fejlesztőjétől is, azonban ez a Google elvárása az új munkatársaikkal szemben. Ennek ellenére, ha megnézzük az összes AI fejlesztést – ami már nem is annyira az IQ-ra szorítkozik – a fejlesztési irányok mind a fentebb írtakban foglaltak felé haladnak.

Ezt nagyon jól példázza a Microsoft vagy a Facebook AI-ja, amelyeket csevegésre illetve alkudozásra fejlesztettek. Olyannyira, hogy az etalonnak számító Turing teszten szerintem simán át is mehetnének, amennyiben nem széleskörű társalgásban vennének részt, hanem adott, specifikus területen kellene helyt állniuk. Mindezt pedig azért lennének képesek megtenni, mivel egy adott szegmensre specializált AI-król van szó, és a mintavételezésük ezen szűk spektrumon belüliek, így ha úgy ültetnénk le valakit a velük való kommunikációra, hogy az egyik egy szélsőséges nézeteket valló tinédzser, míg a másik egy minden hájjal megkent kereskedő, a sztereotip beidegződések alátámasztanák azon érzésünket, hogy mi egy hús-vér személlyel társalogtunk.

A fejlődés mindig változást hoz magával, viszont a változás nem mindig jár együtt fejlődéssel. – Carl Gustav Jung

 

Ha nagy leszek, gamer leszek

Ha nagy leszek, gamer leszek

A bejegyzés 2018. június 11-én készült

Hallhatnánk ezt is mostanában a kis lurkóinktól, akik közül sokan már nem is olyan kicsik. Bizony, elérkezett az az időszak, amikor a fiatalok már nem kizárólag a sport (vagy sakk 🙂 ) által válhatnak sikeressé – akár nemzetközi szinten – hanem a gép vagy mobil eszköz által is.

A blogolás már a múlté. A fiatalok között egyre nagyobb teret hódít a gamerkedés. Azonban nem csak ezen a területen hoznak újat az életükbe. YouTube csatornákat indítanak, podcasteket készítenek. Olyan szinten és mennyiségben kerülnek interakcióba száznyi, olykor ezernyi ismeretlen emberrel, hogy az mindenképpen bámulatra méltó. Az igazán ügyesek ráadásul ebből még profitálnak is. (Pl.: mobil appok készítése, Minecraft vagy más játékszerverek üzemeltetése.)

Mondhatnánk, hogy ez a jelenség most kezdődött, a 21. század informatikai térhódításának az eredménye, azonban az igazság – ahogy az lenni szokott – odaát van. Mindig! 😀

Szóval. Ez az egész valahol a ’70-es, ’80-as években kezdődött. Pont ott, amiről a Ready Player One regény szól. Változik a világ, és vele együtt a benne élő emberek.

A jelen generáció egy olyan technológiai világban él, ahol könnyedén, pár kattintással lehet ismert, elismert, sikeres és eredményes. Ilyenek a gamerek is, akik napi több órát ölnek mobilra, PC-re vagy konzolra megjelent játékokba, hogy aztán ezt a tudásukat Twitteren, Youtube-on, Twitch-en és hasonló platformokon megosszák.

Sokáig a sztereotip szemlélet miatt a gamerek leginkább a pattanásos vagy duci, kinyúlt, zsírfoltos pólót viselő kiskamasz srácok voltak, mivel a nagymenő arcok kivetették őket a közösségből és a párkapcsolataik is hagytak kívánni valót maguk után.

Aztán a kockák legnagyobb örömére a lány gamerek szintén elkezdtek megjelenni, köszönhetően többek közt a cuki anime és manga történeteknek (no meg Hello Kitty 😀 ), mígnem eljutottunk oda, hogy egyáltalán nem ciki, ha valaki gamer, youtube csatornája van és rendszeresen megjelenik valamelyik cosplay-en anime karakternek, netán kedvenc játéka, képregénye vagy filmje hősének beöltözve.

És miért is jó ez?

Mert a videojátékok egy olyan terepe az életnek, ahol nemtől, származástól és egyéb tényezőktől függetlenül tényleg egyenlőek lehetünk. Ahol sokat számít a skill, a saját képességünk. Stratégiákat kell alkotnunk a győzelemért, és ahogyan a klasszikus RPG (szerepjáték) esetében is, ezek a küzdelmi stratégiák átültethetőek a saját életünkbe.

A videojátékok megtaníthatnak minket arra, hogy egy-egy problémát több oldalról közelítsünk meg, hogy a megoldást megleljük. Ezek az elmélkedések szép lassan a hétköznapjaink részévé válnak, és észre sem vesszük, az eddig gondot okozó problémáinkat képessé válunk megoldani.

Az pedig, hogy mindeközben egy közösség tagjai is vagyunk, mindenképpen pozitív hatással van ránk. Olyan közösség tagjai lehetünk, akiknek hasonló az érdeklődése, néha a világnézete is. Nem ritka, hogy új barátságok szövődnek, ritkább esetekben szerelmek.

Ezeken kívül az alábbi linkeken látható, nem kizárólag a szórakozás érdekli a gamereket.
https://qubit.hu/2018/07/10/127-millio-dollart-dobtak-ossze-az-overwatch-jatekosok-a-mellrak-elleni-kuzdelemre
https://www.facebook.com/Autibarat

Hogy ez mennyire káros?

Mint mindennek, ennek szintén van árnyoldala. Ami nem lenne, amennyiben minden ember normális szociális körülmények között tudna fejlődni. Ez azonban nem így van, és pont ezért fordulhat elő, hogy vannak egyének, akik számára veszélyes.

Ahogy veszélyes rájuk nézve az akció és horror filmek, vagy bármilyen más inger, ami éri őket a való életben, mivel családi közegükben nem tanulják meg az ezekre az ingerekre adható helyes válaszreakciókat és nem sajátítják el a megfelelő viselkedési mintákat. Ahogyan azt sem, miként kell befogadni az információkat (forráskritika), illetve a mértékletességet.

Ezt azonban most hagyjuk! Nem erről akartam írni, és ez inkább a pszichológusokra tartozik.