Kutyáink jó munkát végeztek, egymás után riasztották fel a vadat. A puskák csak dörögtek, ontották magukból a sörétet. Párat lőhettem. A puska olyat rúgott, hogy majd beleestem a tóba. Papám nagyot röhögött, vidámságában úgy hátba vert, hogy attól meg a deszkák szálkás lapja felé bucskáztam. Valahogy a röhöghetnékem elmaradt, könnyeim csordultak a fájdalomtól. Felsegített, de dühösen leráztam magamról a kezét. Eztán leült mellém és a nádast fürkészte. Így hevertünk egymás mellett, vártuk ebeinket a zsákmánnyal.”