„Légy önmagad, mindenki más már foglalt.”

Oscar Wilde

1. Az író mindig késztetést érez az írásra.

Nem. Egy író akkor ír, amikor akar. Sem előbb, sem később.
Még akkor sem, ha nagyon bizsereg neki.
Azért belegondoltál már abba, ha mindig akkor írnának, amikor késztetést éreznek rá, akkor milyen lenne pl. a WC-n ülve hasmars közben? Vagy mondjuk az esküvői igen közben elfutni, mert ezt most le KELL!!! írnod?

2. Az író bármikor és bárhol képes írni.

Nem. Egy író akkor tud írni, ha van ideje rá.
Ha nincs, nem fog írni. A fejében lévő haveroknak totál mindegy, hol randalíroznak. Hogy az éppen egy word doksiban vagy az író fejében van, teljesen mindegy. Sőt! Az író fejében olyan terepekre is mehetnek, ahová amúgy nem. Így nekik az a legideálisabb, ha maradnak, ahol vannak. Az író fejében.
A bárhol sem mindegy.
Az 1-es pontban már írtam két érdekes helyszínt, lenne még több is. Pl. nászéjszaka. Szerintem totál bukás lenne kiszállni menet közben, hogy bocs, de ezt most le kell írnom. A lényeg, olyan hely legyen, ahol az írásra tud figyelni. Van akinek ez egy kripta csöndességű hely, másnak egy sarokban a közeli mekiben.

3. Egy író mindenáron meg akarja mutatni a történeteit.

Hát nem. Minek?
Egy igazi író nem neked ír, hanem magának. Egyszerűen élvezi, ahogy átélheti a történetét és ezt utána még viszonylag sokszor megteheti.
/De ha igazán jó író, akkor idővel tovább lép és nem ragad le egy történetnél./
Az, hogy az olvasónak tetszik, már csak grátisz.

Mi következik a fent leírtakból?

Egy író ugyanolyan ember, mint bárki más. Annyi különbséggel, ő nagyon jó történeteket ír addig, amíg te gyufaszálból Eiffel-tornyot építesz. Vagy éppen lefutod életed legjobb maratonját, szintet lépsz az épp aktuális MMO-ban, csodás gyöngyékszereket készítesz, gazdit találtál egy kutyának, újabb Pokémont fogtál be sikeresen, több tucatnyian lájkolták a cosplay-es ruhádat, és még sorolhatnám.
Így ennyi! 🙂